logo
2010. március 10.,
keress  | RSS RSS
Hírek

2010. március 01.
Közel háromszáz közalkalmazott jelent meg azon demonstráción, amelyet az érdekképviseletek szerveztek a béren kívüli juttatások emelése érdekében. A szakszervezetek ugyanis keveslik az önkormányzat által idei évre adott havi bruttó 6200 forintos cafeteria-juttatást. A városvezetés álláspontja szerint az érdekképviseleteknek a kormánnyal van vitájuk.

 

2009. október 02.
Vajon mit szólna Palik László, aki már Daemon Hill eltűnése miatt éktelen óbégatásba kezdett, most, hogy szőrén-szálán szublimált a Konferencia- és Koncertközpont talajmechanikai vizsgálata? Mert nincs meg.

 

2009. szeptember 18.
„Minden személynek joga van a vélemény és a kifejezés szabadságához, amely magában foglalja azt a jogot, hogy véleménye miatt ne szenvedjen zaklatást, és hogy határokra való tekintet nélkül kutathasson, átvihessen és terjeszthessen eszméket” – így szól az ENSZ által 1948-ban elfogadott Emberi jogok egyetemes nyilatkozata. Eszerint olyan alapjogról van szó, amely magában foglalja a szólás szabadságát, másfelől a szabad véleménynyilvánításhoz való jogot és a cenzúra hiányát.

 

2009. február 12.
Tisztelt Tükék és Nemtükék! Eldördült a startpisztoly, Pécsett kampány lett foganatosítva. Hogy milyen lesz a színe, szaga, állaga, még nem tudhatjuk pontosan, de a konyha felől hallatszó tányértörések hangja nem sok jóval kecsegtet - már ami a következő három hónap politikai napi betevőjének minőségét illeti. Persze tudjuk, ilyen a média-demokrácia. Az abba vetett hit, hogy – politikusként – minél hangosabban mondunk valamit, minél többször ismételjük (hogynemondjam sulykoljuk), minél erősebb kifejezésekkel illetjük ellenlábasunk, annál többen figyelnek majd ránk, PR zsargonban: „annál jobban fog ülni az üzenet”.

 

2008. december 15.
Tükék és nemtükék, itt az idő! Sztrájkoljunk! Van miért - épp most tanuljuk a vasutasoktól: bármiért. A sztrájk - akárcsak az alanyi hülyeség - alkotmányos jog. Igaz, az előbbi az utóbbival kombinálva némileg devalválja azt a valamit, amit most eufemisztikusan nevezzünk szakszervezetnek.

 

2008. december 03.
Tükék és nemtükék egyaránt ismerik a címként használt szólást. Most mégis, mintha mindenki elfelejtette volna.

 

2008. december 03.
Megszólíttattunk, tükék és nemtükék egyformán, így vágjuk hát sutba a tükélõdést egy percre, s ahogy Papp Lajos kéri tõlünk: gondolkozzunk, munkálkodjunk közösen. Mármint új alkotmányon. Mert az kell ide, meg összefogás , merthogy – így a felszólító – : ,,Fogjunk össze, amíg nem késõ, amíg emberáldozat és további nemzetrombolás nélkül ez megtehetõ”. (Bár betûvetésbõl élek, a nyugdíjas szívsebésztõl idézett sor értelmét mégsem tudom learatni: mire nem késõ az összefogás? Az emberáldozat nélküli nemzetegyesítésre vagy a nemzetrombolást megelõzendõ alkotmányozásra?)

 

2008. december 03.
Tükélõdöm, ígértem majd' fél éve. Nehezen megy, sok a buktató, de igyekszem, Isten látja lelkem, igyekszem. Néha persze megakadok. Most – elõször és fogadom, utoljára veszem a számra a Jobbik és a Magyar Gárda kifejezéseket – a múlt sárba tiprásánál akadtam el.

 


Oldalak:  1   |   2      »