Az önkormányzat még tavasszal döntött arról, hogy a Magasház melletti területeken egy magánbefektetővel, az Öresund Kft.-vel közös cég, a Szigeti Garázs Kft. megalapításával közel négymilliárdosra becsült beruházás keretében mélygarázsokat hoznak létre. A gazdasági bizottság kedden tárgyalta a korábbi kontraktus módosítását, amely szerint nemzetközi beruházási felügyelőt is bevonnak a projekt előkészítésébe.
Megtörtént a felülvizsgálat, így a nyárig mintegy hetven ponton leszerelik, vagy kiegészítő táblákkal látják el az eddigi sebességkorlátozó jelzéseket az M6/M60-as autópálya Szekszárd és Pécs közötti szakaszán. Mindez azt jelenti, hogy újabb perceket faraghatunk le utunk hosszából a sztrádán, hiszen gyorsabban haladhatunk ősztől.
Biztosra vehető, hogy december elején megtarthatják az első koncertet az új Pécsi Konferencia- és Koncertközpontban. Az illetékesek szerint az ősz végén elindulhat a műszaki átadás-átvétel, ezt követően pedig próbáktól lehet hangos Európa egyik legmodernebb ilyen típusú intézménye.
A pécsi közutakat kezelő Pécs Holding Zrt. már vizsgálja a kerékpárosokra vonatkozó KRESZ-változásokat, hogy ezek figyelembe vételével tervezze meg a forgalmi rendre vonatkozó módosításokat.
Hogy az olcsóbb múzeumlátogatás, a csökkentett árú jegyek a rendezvényekre vagy a kedvezményes taxizás lehetősége keltette-e fel az új városkártya iránt az érdeklődést, nem tudni, de tény: egyelőre - főleg a nyugdíjasok körében - szépen fogy a Tüke-kártya.
Elsőként a Fidesz-KDNP jelentette be, hogy a hivatalban lévő Páva Zsoltot jelölik Pécs polgármesterének. Az MSZP városi küldöttértekezletének ülésén tagság egyhangúlag Meixner Andrást támogatta. Míg a Jobbik polgármesterjelöltje Gyimesi Gábor lesz, addig az LMP-nél még vannak nyitott személyi kérdések. A képviselő-jelöltek listája cikkünkben található.
Bár korábban a város vezetői is bíztak benne, hogy nyár végén, ősz elején megérkezhetnek a 140 darabos új pécsi buszpark első járművei, erre még várni kell. Mint azt a Pécsi Közlekedési Zrt. (PK) illetékesei a Pécsi Híreknek elmondták, jelenleg még folynak a tárgyalások a finanszírozásról, s csak ezek lezárulta után indíthatják el a megrendeléseket.
A Pécsi Vízmű Zrt. szerint a jogszabályoknak megfelelően jártak el, mikor a közelmúltban nem vették napirendre a cég csődeljárásának elindítását célzó napirendet. Mindeközben Kővágószőlős önkormányzata is a Tettye Forrásházzal szerződött.