- Előkészítek egy hetven perces, televíziós filmet. A forgatókönyvet Bereményi Gézával készítjük, Cserhalmi György, Nagy-Kálózy Eszter, és még három, üzembiztosnak tekinthető színész, akik ebben játszani fognak. S miután elkéstünk egy kicsit, elég sok a „szünidei" teendő.

- Ha régi filmeket nézek, embereket látok, akik az életet ábrázolják. Most színészeket látok, akik kitalált vagy képzelt élet helyzeteket formálnak meg. Mi változott?

- Ez egy új szisztémája a filmgyártásnak, ahol a magántőke jelentős szerepet játszik, és szerintem ez egy elkerülhetetlen folyamat, ebben a szakmában is. De a régi kultúrának bizonyos elemei hiányoznak. Tehát mintha a vízzel a csecsemőt is kiöntenék néha. Nem érzem elég szisztematikusnak és konzekvensnek a forgatókönyvírói világot. Jelesül, akik belekezdenek valamibe, egy olyan környezetben éljenek, dolgozzanak, amely támogat, kontrollál, lelkesít.

- Pedig látszólag most is egyszerű, jól megérthető, jól feldolgozható történeteket fognak meg, mint annak idején. Talán a kiváló színészi játék vagy a forgatókönyv volt, ami a nézőt magával sodorta.

- Részben ez, részben talán több idő és energia fordíttatott a kivitelezésre. A türelem, a nyugalom, a kidolgozottság.

- Gyönyörű vágóképek és fényképezés.

- Igen, ezek mind itt vannak. A legénység megvan, csak a hajót kéne úgy igazgatni, hogy mind azt tudják adni, amire képesek.

- Milyen a viszonya Péccsel?

- Imádom a várost, több okból. Többek között azok a legendás filmnapok a 60-as években itt kezdődtek el. És az a mi eléggé összetartó szakmai életünknek olyan kovásza volt, amire mindenki készült, annak mindenki örült, nem voltak nagy ellenséges jelenlétek. Itt egy szakma próbált közösen működni, a lehetőségekhez képest csodásan.

- Miként vélekedik a fiatal rendezőkről?

- Vannak, abból nincs hiány. Vannak, akiknek a neve eredendően garancia egy jó produkcióra, és van jó néhány, akikben érződik, hogy bele fog érni a szerepébe, csak meg kell találnia a saját útját.