Az utcán koldusok, tolvajok, kurvák. Gengszterbõl lett üzletemberek, a szegénység vámszedõi mozgatják a szálakat egy olyan világban, melyben a morális törvények elértéktelenedtek, az alvilág és a rendõrség összefonódása köztudott. A viktoriánus kori Angliában járunk, vagy a mai Magyarországon?
– Ennél aktuálisabb darab ma kevés van – summáz Béres Attila, aki elsõ ízben rendez Brechtet. – Én általában lélektani realista darabokat szoktam színpadra állítani – ilyen volt az Ördögök, a Liliom, a Nem félünk a farkastól –, melyekben az emberek, a karakterek, a figurák, a létezések igazságát keressük, és nem ezek felmutatása cél. Ám a Koldusopera: példázat. Egy mese. De nem a hagyományos értelemben, itt ugyanis nem a meseszerûség számít, hanem az általa felmutatott és a nézõk arcába mondott, szembesítésként eléjük tárt példázat a lényeg.

– A próbaidõszak elején azt ígérte, váratlan színpadi megoldásokra számíthatunk. Valóban így lesz?
– Természetesen. Látványban is, értelmezésben is. Igaz, sok minden megváltozott. Két hónappal ezelõtt még más elképzelésem volt az elõadás végérõl. Azt terveztem, hogy a darabbéli koldusokat, szegényeket és homelesseket úgy jelenítem meg, hogy igazi koldusok jönnek be az utcáról büdösen, részegen a színházba, hihetetlen döbbenetet okozva a közönségnek. Ám azóta az életünk utolérte a darabot, s maga a mû is sokat változott. A próbafolyamat elején még szó sem volt gazdasági válságról. Mára viszont odáig fajult, hogy elég, ha a színészek jönnek be koldusként a színpadra, így is pontosan értjük, mirõl van szó.

– Azt mondja, a darab is változott. Úgy értsük, annyira átalakult az eredeti, mint Mohácsi János rendezéseiben szokott átformálódni egy-egy klasszikus mû?
– Nem, a változás nem szöveget érint, semmiképpen nem. Noha nagyon szeretem, a szívemhez legközelebb állónak érzem Mohácsi rendezéseit, de az õ stílusa nem az én stílusom. A változást úgy értem, hogy az az elgondolás, amivel nekikezdtem a munkának, az átszûrõdve ezen a hihetetlen jó társulaton, sokkal jobb formát és tartalmat kapott.

– Konkrétabban?
– Meg kell nézni az elõadást.
– Arról is szót ejtett korábban, hogy olyan lesz, amilyennek maga Brecht is elképzelte.

– Sokat olvastam arról, hogy az író milyennek szerette látni a Koldusoperát. Több helyütt megpróbáltam szó szerint megvalósítani azt, amit õ az epikus színházról gondolt. Remélem, sikerült. Bátran mondhatom: ez az a darab minden közönségrétegnek szól: ha akarom, zenés színmû, ha akarom, példázat, ha akarom, kõkemény valóság, vagy kegyetlenkedés, de még az alternatív színházat kedvelõk is meg fogják találni benne, ami nekik szól.

– Pontosítsunk néhány momentumot!
– Tizenkét tagú zenekarral, élõzenével játsszuk, a díszletet Horesnyi Balázs tervezte, a jelmezeket Pilinyi Márta. Gyönyörû lesz, hatásos és látványos, csak fekete, fehér és piros színek láthatók benne – a Supremacia címû festmény ihletésére.

– Vagyis a képzõmûvészet inspirálta a látványvilágot.
– Egy rendkívül izgalmas térben elevenedik meg Bicska Maxi története. Legyen elég annyi: a pécsi származású grafikus, Czakó Zsolt által készített, különleges videotechnika is szerephez jut a produkcióban.

– Kiket láthatunk a fõbb szerepekben?
– Köles Ferencet, Ottlik Ádámot, Stubendek Katalint, Gyõrfi Annát, Széll Horváth Lajost, Szikszai Rémuszt és még sokan másokat. Én az elmúlt másfél évben Székesfehérvártól Németországon át Szentpétervárig megannyi teátrumban rendeztem, s meg kell vallanom, a pécsihez hasonló társulatot nem találtam sehol. Nemcsak nyitottak, de szakmailag rendkívül felkészültek, és hihetetlen odaadással tudnak dolgozni. Mert a direktoruk igazi színházat teremtett. Nagyon fontos, ezért kérem, ezt szó szerint írja meg: Magyarországon, a jelen gazdasági helyzetben, amikor teátrumokat alig lehet mûködtetni, mégis van egy hely, egy sziget: a Pécsi Nemzeti Színház. Az ország legszegényebb színháza, hiszen a legkevesebb támogatást kapja, ez tény. Ám egy olyan gondolkodó áll az élén, aki nem adja meg magát, és konokul hisz abban, hogy a színháznak kizárólag értéket kell képviselnie – ezért olyan elõadásokat tûz mûsorra, mint az Istenítélet, A képzelt beteg, a Koldusopera, A hóhérok hava. Ez ma Magyarországon rendkívüli, és Balikó Tamásnak köszönhetõ.