logo
2010. szeptember 8.,
keress  | RSS RSS
Kárpótolják az üzletek bérlőit
Nyomtatás
Ajánló küldése
Szövegméret növelése
Szövegméret csökkentése
Bóka Máté | 2010. március 12.
Hónapok óta zajlanak az Európa Kulturális Fővárosa program köztér-felújítási munkálatai, de ez a belvárosi üzlettulajdonosoknak eddig főként bosszúságot jelentett és bevételkiesést hozott. Az önkormányzati bérleményeket kezelő Pécs Holding Zrt. kompenzálja a vállalkozásokat - az elmúlt hónapokban bezárt patinás üzleteknek még keresik az új bérlőit.

A Pécs Holding Zrt. vagyongazdálkodási divíziójának vezetője, Brányi Endre szerint már az elmúlt év novemberétől folyamatosan tárgyalnak az érintettekkel, s indokolt esetben csökkentették is a bérleti díjakat. Mint mondta, mindenkivel egyedileg, de egy objektív szempontrendszer alapján állapodnak meg, figyelembe véve a köztereken zajló munkák időtartamát, valamint azt is, hogy a kivitelezés milyen mértékben korlátozta a rendes működést, s a vásárlóknak milyen nehéz volt megközelíteniük az adott vállalkozást. 

Brányi szerint a díjcsökkentés mintegy 30 millió forint kiesést jelent a Pécs Holding Zrt.-nek, de a cég érdeke azt diktálja, hogy bérlőiket minél hosszabb ideig megtartsák, s a vállalkozások működése ne lehetetlenüljön el.

Eddig közel negyven bérlővel egyeztek meg, és várhatóan ugyanennyien kaphatnak még engedményt. A kompenzáció - például bezárás esetén - akár 100 százalékos díjcsökkentést is jelenthet, de van példa a csupán tíz százalékos kedvezményezésre is. Ez utóbbi abban az esetben fordul elő, hogyha a bérleményt csak közvetve érintik az EKF-projekt köztér-fejlesztési munkái.

A vezető szerint átlagosan a díjak egyharmadát tudták elengedni, kártérítést a kieső bevétel, elmaradt haszon miatt nem tudnak fizetni, de így mégis valamilyen kompenzációt adhatnak.

Mint megtudtuk, a hónapokkal ezelőtt bezárt Caflisch cukrászda esetében reményteli tárgyalásokat folytatnak több vállalkozással, a patinás cukrászda újranyitásához belső infrastrukturális fejlesztésekre van szükség.

A Sipőcz Patika jövőjét illetően több eshetőség is szóba került: a Pécsi Tudományegyetemmel együttműködve működtetnék tovább a gyógyszertárat, a város tulajdonában múzeumként funkcionálna, vagy - s ezt tartják a Pécs Holding Zrt-.nél a legoptimálisabb megoldásnak - gyógyszertárként működne a múzeumi és üzleti hasznosítást is ötvözve.

 

KEPALA: Az Írók könyvesboltja szintén bezárja kapuit, a városi cég számára mindössze azt csak jelezték, hogyha van jelentkező, akkor átadják a bérleti jogot.

 


Hozzászólás

Oldalak:   1      

kapcsolódó írások