Minden dicséretet megérdemel a színház vezetése, hogy felvállalta ezt a látványos - s vélhetően költséges - előadást, amely vetekedni tudott napjaink vizuális kihívásainak mozgalmasságával is, mégpedig úgy, hogy fontos gondolati és morális tartalmakat is közvetített. A korábbi kapcsolaton átgázoló, aktuális érdeknek alárendelt zsarnokság és egy - kétfajta viszonyrendszerben ábrázolt - szerelmi négyszög konfliktusára építő operának jót tett Kerényi Miklós Gábor magyar fordítása, mely épp ezt a VIII. Henrik korát is jellemző társadalomrajzot emelte ki.

Az első operai rendezését remekül teljesítő Somogyi Szilárd legfőbb érdeme, hogy a zenét is érvényesülni engedve tudott prózai szinten is izgalmas, pergő ritmusú előadást létrehozni. Ehhez társultak Gyarmathy Ágnes funkcionálisan jól használható díszletei és élvezetesen színes jelmezei, melyek, akárcsak az egyszerű, de hatásos világítási megoldások, mind az opera sokszínű drámaiságát erősítették.

Donizetti operájának előadása persze akkor igazán hatásos, ha van hozzá egy nagy formátumú címszereplő. Nos, a pályáját csaknem két évtizede Pécsett kezdő Váradi Marianna személyében a pécsi társulat rendelkezik egy nemzetközi mércével mérve is egészen kiváló szopránnal, aki nemcsak a valóban szép, bel canto énekstílusban remekelt, de mind a lírai, mind a drámai karakterekben is, pályája kimagasló alakítását nyújtva Boleyn Annaként.

Kellemes meglepetés volt Vermes Tímea Annája, mely zeneileg - korábbi erényeit sem megtagadva - egy új fach irányába tett első lépésként volt dicséretes, de érdekes volt a drámai sorsfordulójára adott, az elvesztett szerelem iránti naiv fájdalmat tükröző „szerepválasza" is.

VIII. Henrik szerepében a Pécsett hetedik éve éneklő kiváló basszista, Szécsi Máté és az operaházi Cser Krisztián - Cser Miklós karmester fia - egyaránt sokszínűen ábrázolták a zsarnoki lelkivilágot: Szécsi talán valamivel a színészi játékban volt erőteljesebb, míg zeneileg Cser nyújtott egyenletesebb teljesítményt.

Az első két előadás hőse az immár egy évtizede Pécsett éneklő, de igazi tenor főszerepben most debütáló Csajághy Szabolcs volt, aki Percy igen nehéz szerepét kiválóan oldotta meg a premieren, de becsülettel helytállt a megbetegedő - ex-Cotton Club Singers énekes -, László Boldizsárt helyettesítve is.

Várhelyi Éva és Tóth Judit Jane Seymour alakítása közül az operaházi Várhelyié volt

színészi játékban és a magas regiszterben imponálóbb, bársonyos hangú szegedi kollégájáénál.

A cselszövés bonyolításában Sír Hervey-ként Győrfi István színészi-énekesi tapasztalatával, Horváth István pedig ismét hangjának lírai szépségével tűnt ki.

Anna bátyjának szerepében Király Miklós basszusának főként a szépségét csodálhattuk, a kiváló pécsi bariton, Rubind Péter pedig ismét bizonyította színészi kvalitásait is.

A női „nadrágszerepet" éneklő két kontratenor, Birta Gábor és Pirgel Dávid közül előbbi hangjának egészen varázslatos zeneiségével tűnt ki, míg kollégája játékának lendületével.