|
Pécs idén 3,7 milliárdos hiánnyal számol, miközben a költségvetés főösszege 58,4 milliárd forint. A városvezetés tervei szerint a hiányt most hitellel fedezik, azonban takarékossági intézkedéseket is bevezetnek. Az MSZP szerint kaotikus az idei büdzsé előkészítése.
Az önkormányzat a központi intézkedések következtében, az áfaemelés, illetve a normatíva-csökkentés miatt idén 1,6 milliárddal kevesebbel gazdálkodhat, mint tavaly - hangzott el Páva Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester költségvetési tervezetről szóló sajtótájékoztatóján. A városvezetés úgy számol, hogy a tavalyi év költségvetésének tervezett hiánya meghaladta volna az ötmilliárd forintot, ami októberre csődbe vitte volna az önkormányzatot. Páva Zsolt szerint miután takarékos gazdálkodást vezettek be, sikerült az év végére jelentősen leszorítani a hiányt, s fenntartani város működőképességét. Mint mondta, a megkezdett intézkedések folytatásaként a költségvetést feladatokhoz igazítják: biztosítják az intézmények számára a működéshez szükséges forrást, de pluszkifizetésekre az év folyamán nem kerülhet sor. Mindezek mellett az érdekképviseleti szervezetek bevonásával a kollektív szerződéseket is áttekintik, az automatikus, sokszor csak szokásjogot alapul vevő premizálásokat viszont elsöprik. A városvezetés szándéka szerint a szakszervezetekkel közösen kidolgozott kollektív szerződéseket a közgyűlésnek kell majd jóváhagynia, amelyet ezután az intézmény vezetője is aláír. A polgármester elmondása szerint a 2010-es esztendő második felére már érzékelhetőek lesznek az intézkedések hatásai, intézménybezárásokra, összevonásokra nem készülnek, mindenesetre az épülő Konferencia- és Koncertközpont, valamint a Zsolnay Kulturális Negyed miatt elkerülhetetlenek lesznek bizonyos átalakítások a kulturális szférában. A városvezetővel együtt nyilatkozó igazságügyi könyvszakértő, Szebellédi István mindezt még megtoldotta azzal, hogy a hiány kezeléséhez a bevételek növekedését kell elérni, s véleménye szerint jelenleg 2,5 milliárdos kintlévősége van a városnak, s 3-4 milliárd forintos felesleges kiadása van Pécsnek évente. A gazdálkodási fegyelem javításával is jelentős kiadáscsökkentést érhetnek el - emelte ki Szebellédi, aki szerint a takarékossági intézkedéseket a Polgármesteri Hivatalnál kezdik, ahol felülvizsgálják a létszámot és a működtetés rendszerét. A városvezetés szerint az önkormányzatnál zajló átvilágítás során kiderült, hogy a városi hivatalok, intézmények és vállalatok nem érzik át a költségvetés szűkösségét, jellemzően a költségek csökkentése, ésszerű gazdasági döntések helyett többletforrásokat próbáltak megszerezni. A tervek szerint ezen is változtatni kívánnak - tudatták a sajtó képviselőivel. A költségvetési rendelettervezet alapján ugyan nem csökkentik a dolgozói cafetériára szánt városi keretet, de a juttatás adóterheit nem vállalja át az önkormányzat, így az adó mértékével csökkentett juttatást tudják kifizetni. Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője szerint fejetlenség és káosz jellemzi a költségvetés előkészítését, mondván, az elmúlt hetekben előbb 3,5 milliárdos hiányról, majd 2,7 milliárdos hiányról szóló tervezetet kaptak kézhez, később pedig a sajtóban már 3,7 milliárdos kalkulált hiányról szóltak a hírek. Tóth szerint rendkívül veszélyes a működési hitel felvétele, mert véleményük szerint adósságspirálba kerül a város, hiszen hitelből fizet vissza hitelt. Az MSZP-s politikus szerint az idei költségvetés arról szól, hogy megnyirbálják az orvosok, a pedagógusok, a szociális szférában dolgozók juttatásait. Tóth kijelentette: a büdzsé fiktív bevételeket tartalmaz, 1,8 milliárdos ingatlan-értékesítést, amiből 450 millió forintnyi csupán a reális, de szerinte homályos privatizációs bevételeket is tartalmaz a tervezet, a szocialisták nem látják azt sem, hogy milyen intézkedéseket kíván Pécs irányítása megtenni a működési hiány csökkentésére. Kiemelte: „korábban több lépést is terveztek, javaslatot is tettek, amivel Tasnádi Péter polgármester azon ígéretét teljesíthették volna, miszerint 3-4 éven belül a működési hiányt visszaszorítjuk, ám sajnos a frakciónkban tapasztalható feszültségek miatt - a polgármester betegsége idején - nem tudtunk a többséget biztosítani ehhez, s a gazdasági bizottság volt elnöke, Juhász István és a költségvetési bizottság ex-vezetője, Soó László ellenállásán megbuktak". Trombitás Károly, a költségvetési bizottság fideszes elnöke, Tóth Bertalant, az MSZP pécsi elnökét személyesen is súlyos felelősség terheli a korábban kialakult helyzetért. Úgy látja, hogy az új büdzsé megszünteti a korábbi, politikai alapon való pénzosztogatásokat, az évközi plusz pénzjuttatások lehetőségét, a hivatalokban dolgozók anyagi juttatásai közötti érthetetlen különbségeket, a milliós végkielégítéseket, az indokolatlan és zavaros szervezeti pénzügyi támogatásokat. A költségvetést február 11-én tárgyalja majd a közgyűlés, a rendelet elfogadásához a képviselők felének, plusz egy főnek a szavazata szükséges. |







