logo
2010. március 10.,
keress  | RSS RSS
Nem akarnak több zaklató koldust
Nyomtatás
Ajánló küldése
Szövegméret növelése
Szövegméret csökkentése
Korb Zoltán | 2010. január 29.
Pécs belvárosából akár ki is tilthatják a kéregetőket egy készülő új rendelettel – mondja dr. Papp Judit, a város címzetes főjegyzője. Utasításba adta ugyanis neki a polgármester egy új szabályrendszer megalkotásának vizsgálatát. A szocialisták szintén a tiltás mellett vannak.

Egyikőjük, a korábbi alpolgármester, Gonda Tibor vetette fel egy decemberi közgyűlésen: egyszer s mindenkorra – már csak a kulturális főváros programra városunkba érkező vendégek miatt is – illene leszámolni a belvárosban mászkáló, agresszív, zaklató módon kéregető koldusokkal. Mint azt a Pécsi Híreknek elmondta, az embereknek szemmel láthatóan elegük van a koldusokból, főleg abból a fajtából, amelyik egy-egy színházi est előtt és után szólít le, vagy éppen a belvárosi éttermek kerthelyiségében. Szerinte a szociális háló kiterjesztése a végső megoldás, ám addig is szükség van a Kaposváron és Szegeden már bevett gyakorlatnak számító kitiltásban gondolkodni.

 

Gonda nézeteit szinte az egész közgyűlés, s dr. Páva Zsolt polgármester is osztja, ezért arra utasította a városvezető a jegyzőt, vizsgálja meg a probléma kezelésének jogi hátterét.

 

Dr. Papp Judit a Pécsi Híreknek azt mondta, bár a szegedi és a kaposvári rendelet jelenleg törvényességi aggályok miatt az Alkotmánybíróság felülvizsgálatára vár, Pécsett is hasonló, azaz területi korlátozás bevezetéséről dönthetnek majd a képviselők. A tervek szerint a történelmi városmag, azaz a fallal ölelt terület lenne tiltott zóna a kéregetők számára, emellett a megújult EKF-es közterületeken vagy éppen a nagyáruházak parkolóiban is betilthatják a koldulást.

 

Az ellenőrzésről a településőrök, a közterület-felügyelők és a rendőrség járőrei gondoskodhatnak majd, s az sincs kizárva, hogy a kéregetőket a felszólítás után ki is szállítják a belvárosból. A jegyző asszony szerint januárban vagy februárban már dönthetnek is a képviselők a tilalom bevezetéséről. Ha így lesz, tavasztól drasztikusan csökkenhet a kéregetők száma a városközpontban.

 

Még – az azóta elhunyt - Tasnádi Péter polgármestersége idején élt a város felterjesztési jogával, s törvényt módosíttatott volna. Akkor azt akarták elérni, hogy a zaklató koldusokat egy-két napra elzárással lehessen büntetni. A kérvényt azonban az igazságügyi tárca elutasította akkor.


Hozzászólás

Oldalak:   1      

kapcsolódó írások