|
Nyilvánosságra került a 2009-es év kulturális pályázatai nyerteseinek listája. A Pécs2010 Menedzsment Központ az EKF programkerete terhére kiírt nyílt felhívására 310 db igénylés érkezett be, 1.077.686.555 forint forrásigénnyel. Az elbírálás után végül 60 pályázatot támogat a szakértőkkel kiegészült művészeti tanács, 64 millió forintos keretből.
- Világos volt számunkra, hogy ez egy olyan folyamat, melyben több az igénylés, mint amit ki tudunk elégíteni - mondta Tasnádi Péter, Pécs polgármestere a hivatalos bejelentésen. Hozzátette: - A legfontosabb az volt, hogy a pályázat megfeleljen a kiírásban szereplő szempontoknak.
Tasnádi Péter nem zárta ki annak lehetőségét, hogy egyes, az EKF program részét képező intézmények nem készülnek el időre, de hangsúlyozta, a város jelenleg is képes európai szintű megjelenésre. A Művészeti Tanács tájékoztatása szerint a bírálatot befolyásolta, hogy a forrás mértéke nem tette lehetővé a régióból érkező pályázatok széles körű befogadását. Előnyt élveztek azok a kezdeményezések, melyek kulturális ellátottság szempontjából hátrányos helyzetből kívánják megvalósítani programjukat. Prioritást kaptak a hosszú távon fenntartható és a komoly értéket képviselő programok. Ezenkívül kiemelt figyelmet kaptak a nagy nézőszámot vonzó rendezvények. Pál Zoltán, a Művészeti Tanács tagja a civil szervezetek, az ifjúság, a könnyűzene támogatásának fontosságáról beszélt, hozzátéve, hogy a tanács megpróbálja elhelyezni az EKF 2009 programkeretében nem támogatott pályázatokat is. - Az EKF nem pusztán pénz, hanem lehetőség fejlesztésre, programszervezésre - mondta Szalay Tamás, a Pécs2010 Kht. kulturális igazgatója. Hozzátette: - A nyílt pályázat támogatottjai csupán kis része a 2009-es év résztvevőinek. Az EKF pillérprogramjainak költségvetése jelen pillanatban is egyeztetés alatt áll, idén, de legkésőbb januárban szeretnénk lezárni. Jövő év márciusában már a 2010-es eseményeket tartalmazó programfüzetet szeretnénk kiadni. Mind a programok száma szerint, mind a támogatás mértékét illetően a képzőművészet végzett az élen. Így többek között a Négyek, a Bauhaus pécsi mesterei, a pécsi kortárs szobrászat művelői mutatkozhatnak be. A képzőművészeti programok támogatásának összértéke 20,7 millió forint. A tudomány és a zene a programok számát tekintve szintén kiemelkedik a műfajok közül, előbbi 7,6, utóbbi 8,25 millió forintot kapott. A legkevesebb támogatást - szám szerint két programra, 1,15 millió forintot - az irodalom kapta. A nagyobb rendezvények közül a IV. Nemzetközi Fúvószenekari Találkozó, a Frankofon Hét, a VII. Nemzetközi Bluegrass és Akusztikus Zenei Fesztivál, a 20. Francia Középiskolai Diákszínjátszó Fesztivál, a Fishing on Orfű 2009 - alternatív könnyűzenei fesztivál, a Rockmaraton Ifjúsági Fesztivál, a Pécsi Ércbányász Koncert-fúvószenekar évnyitó hangversenye Steven Mead-del, a Szélkiáltó együttes 35 éves jubileumi koncertje, a 21. Pécsi Nemzetközi Kamarakórus Verseny, a Fesztivál és Egyházzenei Szimpózium kap támogatást. |







